Megfelelően képviselték megyénket

2017. december. 05., 08:08   |    

Megfelelően képviselték megyénket

Második helyen végzett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei amatőr labdarúgó válogatott hétvégén az MLSZ által szervezett MAVONT Észak-Keleti selejtezőcsoportjában, így nem jutott az országos négyes döntőbe a rendkívül fiatal átlagéletkorú együttes.

A Hajdúszoboszlón és Balmazújvárosban rendezett tornán hiába rúgta a legtöbb gólt és aratta a legnagyobb arányú győzelmet Siti Ferenc legénysége, a szombati pontatlan támadójáték és az összeszokott – két együttesre épülő - Borsodi válogatott elleni vereség miatt nem sikerült kvalifikálnia magát a szabolcsi csapatnak a pécsi „final four"-ba. A kilenc csapatból összeverbuvált megyei válogatottunk valamennyi tagja kitett magáért, és a hagyományokat folytatva a selejtezőcsoport első két helyének valamelyikét megszerezve öregbítette tovább megyénk hírnevét. Külön pech, míg 2 vagy éppen 4 évvel ezelőtt a régiós selejtező második helye is országos döntőt ért, addig idén már csak a négy régió győztese mérheti össze tudását a végjátékban.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye válogatottjának eredményei:

- Heves 0-0

- Borsod 0-2

- Hajdú 6-0, gólszerzők: Kiss T. 2, Bartha F. 2, Majoros Á., Lénárt G.,

- Nógrád 4-1 gólszerzők: Pócsi B. 2, Gál R., Deme A.,

Végeredmény: 1. Borsod 10 pont (6-1), 2. Szabolcs 7 pont (10-3), 3. Hajdú 6 pont (6-11), 4. Nógrád 3 pont (7-9), 5. Heves (1-6)

A játékoskeret: Félegyházi Viktor (Tuzsér SE), Somogyi Marcell (Mátészalka MTK), Bátyi László (Balkány SE), Gál Richárd Árpád (Fehérgyarmat SE), Pócsi Balázs (Nagyecsed RSE), Deme Attila (Ibrány SE), Hudák Máté (Nagyhalász SE), Lénárt Gergő József (Mátészalkai MTK), Veress László (Fehérgyarmat SE), Erdős Márk Szabolcs (Nagyecsed RSE), Majoros Ádám (Ibrány SE), Fejes János (Vásárosnamény SE), Ohár Román (Balkány SE), Lizák Bence (Vásárosnamény SE), Deskó Dávid (Vásárosnamény SE), Somogyi Márk (Ibrány SE), Barta Ferenc (Tarpa SC), Kiss Tamás (Ibrány SE)

Stáb: Siti Ferenc (vezetőedző), Dudás Zoltán (másodedző), Tuska János (kapusedző), Bekecs Sándor (masszőr), Pausz Béla (technikai vezető)


Címkék:

További hírek

Általános
Megyei Jv-sikerek a futsal szakágban

2018-09-04 15:17:47

Megyei Jv-sikerek a futsal szakágban

Örömmel tudatjuk a megyei futsal társadalommal, hogy az MLSZ futsal szakág vezetője a hagyományos nyári edzőtáborban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szilágyi Norbertet hirdette és tüntette ki az elmúlt bajnoki évad legjobb játékvezetője címmel.

Általános
Díjaztuk a bajnokságok legjobbjait

2018-06-17 20:53:10

Díjaztuk a bajnokságok legjobbjait

Pénteken délután tartotta hagyományos díjátadó ünnepségét az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága.

Általános
A nyírmeggyesiek a legjobban focizó „öregek

2018-06-17 20:51:52

A nyírmeggyesiek a legjobban focizó „öregek

Szombaton a nyírbátori sporttelepen rendezett tornával fejeződött be az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság által szervezett Öregfiúk bajnokság.

Általános
Tiszavasvári siker az U16-os Bajnokok Tornáján

2018-06-17 20:48:26

Tiszavasvári siker az U16-os Bajnokok Tornáján

A 2017/2018-as bajnoki szezonban összesen 36 egyesület versenyzett megyénkben - területi alapon három csoportba osztva – az U16-os korosztályban.

Értesítők, információk

2024-03-26 14:01:51

38. számú körlevél

A 2023/2024-es szezon, 38. számú körlevele letölthető honlapunkról

2024-03-20 09:42:57

37. számú körlevél

A 2023/2024-es szezon, 37. számú körlevele letölthető honlapunkról

2024-03-13 10:27:25

36. számú körlevél

A 2023/2024-es szezon, 36. számú körlevele letölthető honlapunkról

2024-03-06 11:24:59

35. számú körlevél

A 2023/2024-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról

2024-02-28 09:50:26

34. számú körlevél

A 2023/2024-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról

2024-02-21 11:00:22

33. számú körlevél

A 2023/2024-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról

Szponzorok