269 csapat indult a megyei labdarúgásban

2019. november. 28., 10:39   |    

269 csapat indult a megyei labdarúgásban

A 2019/2020-as szezonban 120 felnőtt együttes indult a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei pontvadászatokban, ez a szám hárommal több, mint tavaly volt.

Az őszi szezon során nem volt ugyan visszalépő klub, ám a másodosztályban induló Berencs FC egyesületét három ki nem állás miatt a 14. forduló után ki kellett zárnia versenybizottságunknak.

A megyei U19-es bajnokságokban összesen 62 egyesület versenyezteti csapatait, míg az U16-nál harminc, az U14-es korosztályban negyven együttes adta be nevezését. Közülük a Kisar és a Tiszalök az U16-ból, míg a Balkány, Ezüstcsikó, Mátészalkai MTK hármas az U14-ből lépett vissza az ősz folyamán.  

Ez azt jelenti, hogy labdarúgás szakágban a négy korosztályban – felnőtt, U19, U16, U14 –összesen 252 férfi/fiú csapattal rajtoltak el a megyei pontvadászatok a 2019-2020-as szezonban. Mellettük az öregfiúk bajnokságban öt, míg a leány U19-ben nyolc, az U15-ben pedig négy egyesület szerepel.


További hírek

Bajnokság
A negyedik fordulóra sorsoltunk

2026-04-07 12:32:11

A negyedik fordulóra sorsoltunk

A Magyar Kupa selejtezőjének számító 2025-26-os Vármegyei Kupa negyedik fordulójának párosításait sorsolták ki kedd délelőtt az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatóság irodájában.

Bajnokság
2025 legjobbjait díjaztuk

2026-03-31 10:14:21

2025 legjobbjait díjaztuk

A hagyományoknak megfelelően, a tavaszi szezonrajt után néhány héttel ünnepélyes keretek között díjazta az előző naptári esztendő legjobbjait az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága.

Bajnokság
Amatőr licence-eljárás 2026/27

2026-03-11 08:58:09

Amatőr licence-eljárás 2026/27

Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.

Bajnokság
Díjat kaptak a kupagyőztes sporik

2026-02-26 09:29:59

Díjat kaptak a kupagyőztes sporik

Ünnepélyes vacsorára látta vendégül szerda este az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága az idei országos kispályás labdarúgó teremtornán első helyen végző vármegyei játékvezetői válogatott tagjait és vezetőit.

Értesítők, információk

2026-04-08 11:17:59

38. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 38. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-04-02 14:39:19

37. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 37. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-25 10:17:04

36. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 36. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-18 11:16:07

35. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-11 13:33:05

34. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-04 09:54:22

33. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.

Szponzorok