42 csapat a másodosztályban

2022. július. 11., 10:43   |    

42 csapat a másodosztályban

A versenykiírás értelmében a tavalyi évhez hasonlóan, a 2022-23-as szezonban is három 14 csapatot tartalmazó csoport fogja alkotni a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei másodosztály mezőnyét.

A nevezések és a hiánypótlások lezárultát követően az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságának versenybizottsága a csapatok számának területi eloszlása és az utazási távolságok figyelembevételével elkészítette a 2022-2023-as megyei másodosztály bajnokságba jogot szerző 42 csapatnak a három csoportba való beosztását.  

A 2021-2022-es szezonhoz képest változás a mezőnyben, hogy két bajnok - Kállósemjén és Nyírbéltek – a megyei első osztályba versenyzik tovább, illetve kiesett a Nyíribrony, Jéke, Nábrád trió, valamint „papíron" az Ópályi.

Érkezett azonban a megyei élvonalból a Gyulaháza, a harmadosztály bajnokai közül pedig a Levelek, Szakoly, Fehérgyarmat hármas vállalta a feljutást.

A fennmaradó két helyre az Igazgatóság illetékes bizottságainak a Labdarúgás Versenyszabályzatában leírt feltöltési szabályzatot figyelembe véve kellett felkérni az egyesületeket. Így került a másodosztályú mezőnybe a legjobb második Őr, illetve maradt bent az Ópályi, mely együttes a legrosszabb 13. helyezettként eredetileg búcsúzott volna a megye kettőtől.

Megye II. osztály, Pannónia Zrt. csoport (14 csapat)

Apagy SE, Biri SE, Geszteréd FC (Balkányi Ifjúsági SE), Kálmánháza SE, Kék SE, Kótaj SE, Levelek SE; Nagykállói VSE, Nyírlugos SE, Ófehértó SE, Rakamazi Spartacus SE, Szakoly SE, Tiszalök VSE, Tiszavasvári SE,  

Megye II. osztály, Nyírerdő csoport (14 csapat)

Ajak VSC, Baktalórántháza VSE, Fényeslitke SE, Gergelyiugornyai SE, Gyulaháza KSE, Ladányi TC, Nyírkarászi KSE, Pátrohai LSE, Szabolcsveresmarti SE, Tiszakanyár SE, Tuzsér SE, Újdombrád SE, Vajai SE, Záhonyi VSE,

Megye II. osztály, Gémtech csoport (14 csapat)

Csengersimáért KHE, Encsencs SE, Fehérgyarmat DFSZSE, Kocsord SE, Milota SE, Nagydobosi LSE, Nyírcsaholy USE, Nyírvasvári '16 FC, Ópályi KSE, Őr KSE, Sonkád SE, Szatmárcseke KSE, Tisztaberek SE, Vámosoroszi KSE

Valamennyi csoportban egyaránt augusztus 27-28-án rajtol a bajnokság. Az őszi sorsolást július második felében készíti el a Megyei Igazgatóság Versenybizottsága.


További hírek

Bajnokság
Sportorvosi érvényesség ellenőrzése

2026-01-27 13:39:11

Sportorvosi érvényesség ellenőrzése

2026. január 1-jétől a papír alapon dokumentált sportorvosi vizsgálat megtörténtét bizonyító sportorvosi lap bemutatásának lehetősége megszűnt, a mérkőzés versenyjegyzőkönyvében a piros azonosítószámmal megjelenő labdarúgók immár nem rendelkeznek játékjogosultsággal!

Bajnokság
Edzőképzés indul Nyíregyházán

2026-01-26 10:27:22

Edzőképzés indul Nyíregyházán

Az MLSZ Edzőképzési Intézete országosan több helyszínen - köztük Szabolcs-Szatmár-Bereg Bereg Vármegyében, Nyíregyházán) - MLSZ Grassroots Alap tanfolyamot hirdet a 2026-os szezon tavaszi félévében.

Bajnokság
Megköszönték a kimagasló teljesítményt

2026-01-15 10:00:48

Megköszönték a kimagasló teljesítményt

Hétfőn este ünnepélyes vacsorával köszönte meg az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Igazgatósága a legutóbbi mezőkövesdi TAVONT tornán résztvevő vármegyei amatőr válogatott játékosainak és a szakmai stábtagoknak a kimagasló teljesítményüket.

Bajnokság
Hatodik fordulóban a futsalosok

2026-01-15 09:58:58

Hatodik fordulóban a futsalosok

A hatodik forduló mérkőzéseit rendezik a héten a Férfi futsal NB III. felnőtt bajnokság „Szabolcs Vármegyei" csoportjában.

Értesítők, információk

2026-01-28 10:29:10

28. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 28. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-01-21 10:49:57

27. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 27. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-01-08 08:26:26

26. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 26. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2025-12-17 09:31:27

25. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 25. számú körlevele letölthető honlapunkról

2025-12-10 14:40:46

24. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 24. számú körlevele letölthető honlapunkról

2025-12-04 09:12:51

23. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 23. számú körlevele letölthető honlapunkról

Szponzorok