A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei játékvezetői válogatott sikerével zárult 2024 első hétvégéjén Veszprém városában a XVII. Sípmester Fesztivál.
A 20 csapatot felvonultató mezőnyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei játékvezetők szenzációs teljesítményt nyújtva, veretlenül és kapott gól nélkül nyerték meg a kétnapos teremtornát. A szombati csoportmérkőzések alatt valamennyi mérkőzésükön győztek Lipcsei Márkék, így egyedüli hibátlan csapatként zárták az első játéknapot.
Vasárnap reggel Pest vármegye legyűrésével a négy közé jutottak a mieink, ahol a címvédő együttes várt rájuk. Az elődöntőben ugyan nem esett gól a húsz perces mérkőzés időben, de a büntetőpárbajt jobban bírták idegekkel Takács János tanítványai. A fináléban pedig másodszor is sikerült legyőzni az elmúlt 4 évben háromszor az élen végző Bács-Kiskun csapatát, így teljesen megérdemelten lett tornagyőztes a játékvezetői válogatottunk.
A BAJNOKCSAPAT kerete: Takács Ákos, Takács Attila, Szilágyi Norbert, Benkő Róbert, Pethő Péter, Goneth Béla, Szerb Kata, Kondor Milán, Lipcsei Márk, Balogh Attila, Ignéczi Csaba, Szilágyi Csaba, - Csapatvezetők: Dr. Jekő József, Szlomoniczki István, Takács János, Karakó Ferenc,
Minden csapat egy fő játékvezetőt delegált a tornára, megyénket Veres János képviselte.
Csoportmérkőzések: Vas 2-0 (Lipcsei Márk 2gól), Somogy 1-0 (Lipcsei Márk), Csongrád-Csanád 1-0 (Ignéczi Csaba), Bács-Kiskun 2-0 (Goneth Béla, Szerb Kata),
Negyeddöntő: Szabolcs-Szatmár-Bereg – Pest 1-0 (Lipcsei Márk)
Elődöntő: Szabolcs-Szatmár-Bereg – Békés 0-0 (Büntetőkkel 4-3)
Döntő: Szabolcs-Szatmár-Bereg – Bács-Kiskun 1-0 (Lipcsei Márk)
Torna végeredménye: 1. Szabolcs-Szatmár-Bereg, 2. Bács-Kiskun, 3. Baranya, 4. Békés
Különdíjas: Takács Ákos (A torna legjobb kapusa)
A záróünnepségen a díjazottak köszöntése és a kupák átadása után Hanacsek Attila MLSZ JB elnök záróbeszédében bejelentette, hogy 2025-ben Békés Vármegye ad majd otthont a XVIII. Sípmester Fesztiválnak.

2026-04-07 12:32:11
A Magyar Kupa selejtezőjének számító 2025-26-os Vármegyei Kupa negyedik fordulójának párosításait sorsolták ki kedd délelőtt az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatóság irodájában.
2026-03-31 10:14:21
A hagyományoknak megfelelően, a tavaszi szezonrajt után néhány héttel ünnepélyes keretek között díjazta az előző naptári esztendő legjobbjait az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága.
2026-03-11 08:58:09
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-02-26 09:29:59
Ünnepélyes vacsorára látta vendégül szerda este az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága az idei országos kispályás labdarúgó teremtornán első helyen végző vármegyei játékvezetői válogatott tagjait és vezetőit.
2026-04-08 11:17:59
A 2025/2026-es szezon, 38. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-04-02 14:39:19
A 2025/2026-es szezon, 37. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-25 10:17:04
A 2025/2026-es szezon, 36. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-18 11:16:07
A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-11 13:33:05
A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-04 09:54:22
A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.