Az utolsó fordulóban dől el a bajnoki cím

2024. május. 28., 15:16   |    

Az utolsó fordulóban dől el a bajnoki cím

Az utolsó játéknapon június elsején szombaton dől el a bajnoki cím sorsa a Nyír-Wetland vármegyei első osztályú felnőtt labdarúgó bajnokságban.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei élvonalbeli pontvadászat hétvégi 30. fordulójának egyaránt 61 ponttal vág neki a Tarpa SC és a Mátészalkai MTK együttese. Mindkét csapat hazai pályán ünnepelhetne szombat este. Kettőjük közül a Tarpa van lépéselőnyben, hiszen egyel több győzelmük van, márpedig egyenlő pontszám esetén elsőkörben ez rangsorol.

A dobogó harmadik helyéért pedig a Nagyecsed és a Mándok küzd. Itt is érvényes, hogy mindkét csapat azonos pontszámmal várhatja a zárókört, ám az ecsediek több győzelemmel rendelkeznek, így egyenlő pontszám esetén ők végezhetnek majd előrébb.

A bajnoki cím ugyan még nem dőlt el, ám az már igen, hogy az NB III-as osztályozón a Mátészalkai MTK képviseli majd megyénket, mivel a Tarpa nem adott be licenckérelmet az NB III-ra. Az NB 3-as licenccel rendelkező további megyei együttesek (Mándok, Kállósemjén, Újfehértó) pedig már nem érhetik utol a szalkát. A Mátészalkai MTK egyesülete ennek megfelelően már be is nyújtotta az MLSZ felé a részvételi szándék nyilatkozatát az NB III-as osztályozóra.


További hírek

Bajnokság
A negyedik fordulóra sorsoltunk

2026-04-07 12:32:11

A negyedik fordulóra sorsoltunk

A Magyar Kupa selejtezőjének számító 2025-26-os Vármegyei Kupa negyedik fordulójának párosításait sorsolták ki kedd délelőtt az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatóság irodájában.

Bajnokság
2025 legjobbjait díjaztuk

2026-03-31 10:14:21

2025 legjobbjait díjaztuk

A hagyományoknak megfelelően, a tavaszi szezonrajt után néhány héttel ünnepélyes keretek között díjazta az előző naptári esztendő legjobbjait az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága.

Bajnokság
Amatőr licence-eljárás 2026/27

2026-03-11 08:58:09

Amatőr licence-eljárás 2026/27

Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.

Bajnokság
Díjat kaptak a kupagyőztes sporik

2026-02-26 09:29:59

Díjat kaptak a kupagyőztes sporik

Ünnepélyes vacsorára látta vendégül szerda este az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága az idei országos kispályás labdarúgó teremtornán első helyen végző vármegyei játékvezetői válogatott tagjait és vezetőit.

Értesítők, információk

2026-04-08 11:17:59

38. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 38. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-04-02 14:39:19

37. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 37. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-25 10:17:04

36. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 36. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-18 11:16:07

35. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-11 13:33:05

34. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-04 09:54:22

33. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.

Szponzorok