Ezúton tájékoztatjuk a megyei futballban résztvevőket, hogy az MLSZ Elnöksége a tegnapi ülésén meghozta döntését a jelen (2019/20-as) bajnokságokra vonatkozóan. Az ELN-55/2020 (05.04.) számú határozat 1. pontja foglalkozik a megyei 2-3. osztályú felnőtt és az összes utánpótlás bajnokságokkal, míg a 6. pont a megyei első osztállyal.
A legfontosabb tudnivalók az alábbiak:
*A felfüggesztett versenysorozatok nem folytatódnak, lezárásra kerülnek, a Versenysorozatok elmaradt és hátralévő mérkőzéseit nem játsszák le a csapatok.
*A bajnoki táblázatok a jelenlegi állapotuk szerint rögzülnek (a továbbiakban: Záró táblázat), a versenyprogramok hivatalos végeredmény nélkül kerülnek lezárásra, nincsenek végső helyezések, nincsenek bajnokok, nincsenek végeredmény alapján feljutók és kiesők, nincs érem és
oklevél díjazás;
* Azoknál a Versenysorozatoknál, amelyeknél a 2020/21-es idényben a 2019/20-as idény helyezéséhez kötődik a nevezés joga, a 2019/20-as bajnokságban részt vett csapatok jogosultak az ismételt nevezésre.
* A Tiszántúli Takarék megyei I. osztályú bajnokság „Záró táblázatán" első helyén álló csapat -a Nagyhalászi SE – jogosult a 2020/21-es idényben az NB III-as bajnokságba történő nevezésre. (megjegyzés: a Nagyhalászi SE nem adott be NB 3-as licencet, így nem fog tudni indulni a magasabb osztályban)
A fenti elnökségi döntést tartalmazó MLSZ 6/2020 (05.04.) számú Hivatalos Értesítője itt olvasható.
2026-04-07 12:32:11
A Magyar Kupa selejtezőjének számító 2025-26-os Vármegyei Kupa negyedik fordulójának párosításait sorsolták ki kedd délelőtt az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatóság irodájában.
2026-03-31 10:14:21
A hagyományoknak megfelelően, a tavaszi szezonrajt után néhány héttel ünnepélyes keretek között díjazta az előző naptári esztendő legjobbjait az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága.
2026-03-11 08:58:09
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-02-26 09:29:59
Ünnepélyes vacsorára látta vendégül szerda este az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága az idei országos kispályás labdarúgó teremtornán első helyen végző vármegyei játékvezetői válogatott tagjait és vezetőit.
2026-04-08 11:17:59
A 2025/2026-es szezon, 38. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-04-02 14:39:19
A 2025/2026-es szezon, 37. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-25 10:17:04
A 2025/2026-es szezon, 36. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-18 11:16:07
A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-11 13:33:05
A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-04 09:54:22
A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.