A Megyei Igazgatóság irodájában hétfő délelőtt elkészítették a Magyar Kupa 2022-23-as kiírás megyei selejtező harmadik fordulójának sorsolását, melyben nyolc együttes érintett.
Miután a kupa országos fordulójába hat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csapat juthat fel, így amelyik egyesület sikerrel veszi az április 27-i negyeddöntőt, már automatikusan kvalifikálja magát a főtáblára.
A megyei 3. fordulóban győztes egyesületek a későbbiekben a Megyei Kupa-döntőbe kerüléséért lépnek majd pályára, a tervek szerint május 11-én rendezik az elődöntőket. Ezzel párhuzamosan a selejtező negyeddöntőjében vesztes négy gárda számára sem ér véget a kupakiírás, hiszen közülük kettő – az úgynevezett rájátszásban esedékes két párharc nyertese – ugyancsak folytathatja szereplését az országos színtéren.
Magyar Kupa 2022-2023-as megyei selejtező, 3. forduló párosítása: (játéknap: 2022. április 27. szerda 17.00)
Újfehértó SE – Ibrány SE, Nyírvasvári'16 FC – Nagyecsed RSE, Nagydobosi LSE – Mátészalkai MTK, Csenger FC – Balkányi SE,
Fontos információ, hogy a továbbjutás egy mérkőzésen dől el: ha a kilencven perc után döntetlen az állás, akkor az alacsonyabb osztályú jut tovább. Ha azonos osztályúak az együttesek, akkor tizenegyespárbaj dönt a továbbjutásról.
2026-04-07 12:32:11
A Magyar Kupa selejtezőjének számító 2025-26-os Vármegyei Kupa negyedik fordulójának párosításait sorsolták ki kedd délelőtt az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatóság irodájában.
2026-03-31 10:14:21
A hagyományoknak megfelelően, a tavaszi szezonrajt után néhány héttel ünnepélyes keretek között díjazta az előző naptári esztendő legjobbjait az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága.
2026-03-11 08:58:09
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-02-26 09:29:59
Ünnepélyes vacsorára látta vendégül szerda este az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága az idei országos kispályás labdarúgó teremtornán első helyen végző vármegyei játékvezetői válogatott tagjait és vezetőit.
2026-04-08 11:17:59
A 2025/2026-es szezon, 38. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-04-02 14:39:19
A 2025/2026-es szezon, 37. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-25 10:17:04
A 2025/2026-es szezon, 36. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-18 11:16:07
A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-11 13:33:05
A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-04 09:54:22
A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.