Március első napján szervezte meg a komoly hagyománnyal rendelkező „Szövetség Kupa" elnevezésű rendezvényét a Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága.
A Filo Focicsarnokban rendezett, tavasz indító kispályás tornán a vármegyei amatőr labdarúgásban tevékenykedők alkottak csapatokat és mérkőztek meg egymással.
Idén a címvédő Játékvezetők csapata kimagaslott a mezőnyből és hibátlan teljesítménnyel végeztek az élen az országos Sípmester Fesztivál elmúlt két kiírásában is komoly eredményeket (első és ötödik hely) felmutató sporik. Mögöttük azonban kiegyenlített volt a mezőny, és a szoros mérkőzéseken csupán nüanszok döntöttek egyik vagy másik csapat javára. A tornán minden együttes szerzett pontot, az első alkalommal résztvevő Rendőrség csapata is csupán rosszabb gólkülönbsége miatt végzett az ötödik helyen.
A végig rendkívül sportszerű hangulatban zajló kupát egy baráti beszélgetéssel egybekötött ebéd zárta, a díjakat pedig az MLSZ vármegyei társadalmi elnöke, Dr. Szalacsi Árpád adta át a díjazottaknak.
A 2025-ös Szövetség Kupa végeredménye: 1. Játékvezetők, 2. Igazgatóság, 3. Edzők, 4. Patrióták, 5. Rendőrség
Gólkirály: Ignéczi Csaba és Kondor Milán 6-6 gól (Játékvezetők)
Legjobb kapus: Körmös Miklós (Edzők)
Legjobb játékos: Kovács István (Igazgatóság)




2026-04-07 12:32:11
A Magyar Kupa selejtezőjének számító 2025-26-os Vármegyei Kupa negyedik fordulójának párosításait sorsolták ki kedd délelőtt az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatóság irodájában.
2026-03-31 10:14:21
A hagyományoknak megfelelően, a tavaszi szezonrajt után néhány héttel ünnepélyes keretek között díjazta az előző naptári esztendő legjobbjait az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága.
2026-03-11 08:58:09
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-02-26 09:29:59
Ünnepélyes vacsorára látta vendégül szerda este az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága az idei országos kispályás labdarúgó teremtornán első helyen végző vármegyei játékvezetői válogatott tagjait és vezetőit.
2026-04-08 11:17:59
A 2025/2026-es szezon, 38. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-04-02 14:39:19
A 2025/2026-es szezon, 37. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-25 10:17:04
A 2025/2026-es szezon, 36. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-18 11:16:07
A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-11 13:33:05
A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-04 09:54:22
A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.