Címvédések a másodosztályban

2022. június. 01., 09:38   |    

Címvédések a másodosztályban

Május 29-én befejeződtek a 2021-22-es szezon küzdelmei az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság által szervezett másodosztályú férfi felnőtt és U19-es bajnokságokban.

A Pannónia Zrt csoportot az elmúlt évhez hasonlóan ezúttal is a Kállósemjén csapata nyerte meg magabiztos teljesítménnyel, akik jelen állás szerint 2022 őszén belevágnak a felsőbb osztályú kihívásnak. Az U19-ben is címvédés történt, hiszen a Tiszavasvári ismét begyűjtötte az aranyérmet.

Szintén címet védett a Gergelyiugornya csapata, akik a Nyírerdő-csoportban utasítottak maguk mögé a mezőnyt. Az ifjúsági bajnokságban a tavalyi győztes vajaiak végeztek az élen idén is.

Érdekesség, hogy a Gémtech-csoportot az a Nyírbéltek nyerte meg, akik tavaly a helyezésük alapján kiestek volna a másodosztályból. Az U19-es pontvadászat élén pedig a Tisztaberek együttese végzett.

Megemlítendő, hogy a megyei első osztályú U19-es bajnokságot szoros küzdelemben a Csenger együttese nyerte meg, a Nagyecsed előtt.

Ugyan a versenykiírás értelmében a felnőtt másodosztályú bajnokságokban a 14. helyezett csapatok (Nyíribrony SE, Jéke FC, Nábrád SE) mellett a legrosszabb 13. helyezett sportszervezet (Ópályi KSE) is elbúcsúzott a másodosztálytól, ám fontos kiemelni, hogy az arra jogosult egyesületek nevezéseitől függően a „papíron kiesett" csapatok közül még páran visszamaradhatnak. A másodosztály teljes, végleges mezőnye – ahogy a megye első osztályé is - majd csak a július 1-i nevezési – valamint a későbbi hiánypótlási - határidő után fog kiderülni.


További hírek

Bajnokság
Március 14-én nem lesz forduló a harmadosztályban

2026-02-24 12:17:08

Március 14-én nem lesz forduló a harmadosztályban

Mint köztudott, március 15-e nemzeti ünnep, ami idén vasárnapra esik. Ezen a napon a Sporttörvény és a Labdarúgás Versenyszabályzat 20. § (1) g) pontja értelmében nem rendezhetünk hivatalos mérkőzést, ezért ezen a hétvégén a vármegyei igazgatóságunk által szervezett bajnokságaink találkozóit 2026. március 14-re, szombatra kellett kiírnunk.

Bajnokság
Játékmester tanfolyamot tartottunk

2026-02-20 10:32:33

Játékmester tanfolyamot tartottunk

Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága a napokban Grassroots Játékmester képzést szervezett Nyíregyházán.

Bajnokság
Pályaátadó volt Ibrányban

2026-02-19 12:40:39

Pályaátadó volt Ibrányban

A Magyar Labdarúgó Szövetség amatőr sporttelep felújítási beruházásokra elkülönített központi TAO forrásból épült 20x40 méteres műfüves labdarúgó pályát adtak át szerdán Ibrányban.

Bajnokság
Címvédés a játékvezetőknél

2026-02-19 09:43:12

Címvédés a játékvezetőknél

Február 15-én a Leveleki Sportcsarnokban került sor a játékvezetők nagy hagyományokkal rendelkező kispályás focitornájára.

Értesítők, információk

2026-02-18 14:14:32

31. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 31. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-02-11 11:09:16

30. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 30. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-02-04 11:39:51

29. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 29. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-01-28 10:29:10

28. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 28. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-01-21 10:49:57

27. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 27. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-01-08 08:26:26

26. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 26. számú körlevele letölthető honlapunkról.

Szponzorok