A Magyar Labdarúgó Szövetség defibrillátor eszközbeszerzési pályázatot hirdet önkormányzatok és amatőr egyesületek számára azzal a céllal, hogy támogassa az amatőr csapatok életmentő eszközeinek beszerzését.
A pályázatokat kizárólag elektronikus formában 2019. április 17-ig lehet benyújtani a mellékelt Excel-táblázatban található adatlap kitöltésével, a szabolcs@mlsz.hu email címre elküldve.
Fontos kiemelni, hogy az MLSZ szándéka szerint (Infrastruktúra szabályzat 6. § (13) bekezdés d) pontjának rendelkezése) a megyei labdarúgó pályákon (megyei I. és alacsonyabb osztályú labdarúgó pályák) a 2020/21-es bajnoki évadtól kezdődően kötelező lesz újraélesztő készülék (defibrillátor) elhelyezése.
A pályázóknak mindössze 5 %-os önerő megfizetése (20.638 Forint) és két fő BLS képzésre való beíratásával hozzájuthatnak a közel fél millió forintot érő újraélesztő készülékhez. Az önerő összegét sikeres pályázat esetén a megyei igazgatóság visszajelzése után kell majd a pályázónak befizetnie!
Az SZSZB Megyei Igazgatóság még március 29-én valamennyi megyei egyesületünk emailcímére kiküldte a pályázattal kapcsolatos dokumentumokat, köztük a pályázóknak szóló „Pályázati felhívás és útmutató" tájékoztatót. A pályázat pontos menete a hír alján a mellékletben is megtalálható.
Amennyiben bármilyen kérdése lenne a fentiekkel kapcsolatban, forduljon bizalommal az MLSZ SZSZB Megyei Igazgatójához a 30/7742-772-es telefonszámon.
2026-04-07 12:32:11
A Magyar Kupa selejtezőjének számító 2025-26-os Vármegyei Kupa negyedik fordulójának párosításait sorsolták ki kedd délelőtt az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatóság irodájában.
2026-03-31 10:14:21
A hagyományoknak megfelelően, a tavaszi szezonrajt után néhány héttel ünnepélyes keretek között díjazta az előző naptári esztendő legjobbjait az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága.
2026-03-11 08:58:09
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-02-26 09:29:59
Ünnepélyes vacsorára látta vendégül szerda este az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága az idei országos kispályás labdarúgó teremtornán első helyen végző vármegyei játékvezetői válogatott tagjait és vezetőit.
2026-04-08 11:17:59
A 2025/2026-es szezon, 38. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-04-02 14:39:19
A 2025/2026-es szezon, 37. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-25 10:17:04
A 2025/2026-es szezon, 36. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-18 11:16:07
A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-11 13:33:05
A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-04 09:54:22
A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.