Főtábla a cél szerdán

2022. április. 25., 14:30   |    

Főtábla a cél szerdán

Szerdán 17 órától, a Magyar Kupa 2022-23-as kiírás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei selejtező harmadik fordulójának mérkőzéseire kerül sor a még versenyben lévő nyolc együttes között.

Miután a kupa országos fordulójába hat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csapat juthat fel, így amelyik egyesület sikerrel veszi az április 27-i negyeddöntőt, már automatikusan kvalifikálja magát a főtáblára.  

Magyar Kupa 2022-2023-as megyei selejtező, 3. forduló párosítása: (játéknap: 2022. április 27. szerda 17.00)

Újfehértó SE – Ibrány SE (Tégláson), Nyírvasvári'16 FC – Nagyecsed RSE, Nagydobosi LSE – Mátészalkai MTK, Csenger FC – Balkányi SE,

A megyei harmadik fordulóban győztes egyesületek a későbbiekben a Megyei Kupa-döntőbe kerüléséért lépnek majd pályára, az elődöntőket - a tervek szerint - május 18-án rendezik. Ezzel párhuzamosan a selejtező negyeddöntőjében vesztes négy gárda számára sem ér véget a kupakiírás, hiszen közülük kettő – az úgynevezett rájátszásban esedékes két párharc nyertese – ugyancsak folytathatja szereplését az országos színtéren.

Fontos információ, hogy a továbbjutás egy mérkőzésen dől el: ha a kilencven perc után döntetlen az állás, akkor az alacsonyabb osztályú jut tovább. Ha azonos osztályúak az együttesek, akkor tizenegyespárbaj dönt a továbbjutásról.


További hírek

Bajnokság
A negyedik fordulóra sorsoltunk

2026-04-07 12:32:11

A negyedik fordulóra sorsoltunk

A Magyar Kupa selejtezőjének számító 2025-26-os Vármegyei Kupa negyedik fordulójának párosításait sorsolták ki kedd délelőtt az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatóság irodájában.

Bajnokság
2025 legjobbjait díjaztuk

2026-03-31 10:14:21

2025 legjobbjait díjaztuk

A hagyományoknak megfelelően, a tavaszi szezonrajt után néhány héttel ünnepélyes keretek között díjazta az előző naptári esztendő legjobbjait az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága.

Bajnokság
Amatőr licence-eljárás 2026/27

2026-03-11 08:58:09

Amatőr licence-eljárás 2026/27

Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.

Bajnokság
Díjat kaptak a kupagyőztes sporik

2026-02-26 09:29:59

Díjat kaptak a kupagyőztes sporik

Ünnepélyes vacsorára látta vendégül szerda este az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága az idei országos kispályás labdarúgó teremtornán első helyen végző vármegyei játékvezetői válogatott tagjait és vezetőit.

Értesítők, információk

2026-04-08 11:17:59

38. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 38. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-04-02 14:39:19

37. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 37. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-25 10:17:04

36. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 36. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-18 11:16:07

35. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-11 13:33:05

34. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-04 09:54:22

33. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.

Szponzorok