Az utolsó fordulóban elért nagyhalászi döntetlenjével – és a közvetlen vetélytársak vereségével – a Gyulaháza KSE együttese végzett a bennmaradást érő 13. helyen a Nyír-Wetland megyei első osztály felnőtt bajnokságának 2020-2021-es kiírásában
A május 29-i zárókör eredményei után biztossá vált, hogy a megyei élvonalban a Fehérgyarmat mellett a Baktalórántháza és a Kemecse együttese végzett az alapesetben kieséssel járó helyeken.
A bajnoki tabella élén veretlenül végző Tarpának sajnos nem volt szerencséje az NB III-ba jutásért kiírt keddi osztályozó sorsoláson, hiszen az egyik legerősebb bajnokot, a Békéscsaba II. csapatát sodorta „fortuna" a tarpaiak útjába. Az első mérkőzést most vasárnap rendezik Tarpán, a visszavágót pedig jövő szombaton játsszák a viharsarki városban.
Érdekesség, hogy mindössze négy osztályozót játszanak az országban, - miután hat megye bajnoka nem vállalta a magasabb osztálybeli kihívást – így hat megye bajnoka játék nélkül jutott fel az NB III-ba
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Szabolcs-Szatmár-Beregi együttes is volt már a sorsolás kegyeltje, hiszen 2018-ban az akkori megyei bajnokunk (Sényő-Carnifex FC) ugyancsak osztályozó játszás nélkül lehetett NB III-as.
2026-03-11 08:58:09
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-02-26 09:29:59
Ünnepélyes vacsorára látta vendégül szerda este az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága az idei országos kispályás labdarúgó teremtornán első helyen végző vármegyei játékvezetői válogatott tagjait és vezetőit.
2026-02-24 12:17:08
Mint köztudott, március 15-e nemzeti ünnep, ami idén vasárnapra esik. Ezen a napon a Sporttörvény és a Labdarúgás Versenyszabályzat 20. § (1) g) pontja értelmében nem rendezhetünk hivatalos mérkőzést, ezért ezen a hétvégén a vármegyei igazgatóságunk által szervezett bajnokságaink találkozóit 2026. március 14-re, szombatra kellett kiírnunk.
2026-02-20 10:32:33
Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága a napokban Grassroots Játékmester képzést szervezett Nyíregyházán.
2026-03-18 11:16:07
A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-11 13:33:05
A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-04 09:54:22
A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-02-26 09:33:44
A 2025/2026-es szezon, 32. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-02-18 14:14:32
A 2025/2026-es szezon, 31. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-02-11 11:09:16
A 2025/2026-es szezon, 30. számú körlevele letölthető honlapunkról.