Hazai pályán a megyei kupacsapatok

2023. augusztus. 03., 09:30   |    

Hazai pályán a megyei kupacsapatok

Augusztus első hétvégéjén hat megyei osztályban szereplő egyesületünknek kezdődik el a 2023-2024-es szezon, mivel érdekeltek a Magyar Kupa országos főtábla első fordulójában.

Mint ismert az NB III-as, illetve a megyei kupaselejtezőkből felkerült csapatokat az MLSZ versenybizottsága a földrajzi elhelyezkedésük alapján négy sorsolási csoportba osztotta be (Észak-Kelet, Dél-Kelet, Észak-Nyugat, Dél-Nyugat).

A sorsolás úgy hozta, hogy mindegyik megyei osztályban szereplő csapatunk hazai pályán játszhatja le az egymérkőzéses párharcot. A legnehezebbnek ígérkező ellenfeleket a Gyulaháza és a Csengersima kapta.

MOL Magyar Kupa: országos főtábla, 1. forduló (Észak-keleti csoport) megyei érdekeltségű párosítások:

Augusztus 05. szombat: 16.00 óra Berkenye SE (Nógrád megyei I o.)–Sényő-Carnifex FC (NB III), 16.30 óra Nagyecsed RSE (megyei I. o.)– Aqua-General Hajdúszoboszló (Hajdú megyei I o.), 16.30 óra Tarpa SC (megyei I o.)–Balmazújváros (Hajdú megyei I o.), 16.30 óra Biri SE (megyei II o.)–Gesztely FC (Borsod megyei I. o.), 16.30 óra Csengersimáért KHE (megyei II o.)–Cigánd SE (NB III), 

Augusztus 06. vasárnap: 16.30 óra Gyulaháza KSE (megyei II o.) - Eger SE (NB III), 16.30 óra Újfehértó SE (megyei I o.) –Hidasnémeti VSC (Borsod megyei I o


További hírek

Bajnokság
A negyedik fordulóra sorsoltunk

2026-04-07 12:32:11

A negyedik fordulóra sorsoltunk

A Magyar Kupa selejtezőjének számító 2025-26-os Vármegyei Kupa negyedik fordulójának párosításait sorsolták ki kedd délelőtt az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatóság irodájában.

Bajnokság
2025 legjobbjait díjaztuk

2026-03-31 10:14:21

2025 legjobbjait díjaztuk

A hagyományoknak megfelelően, a tavaszi szezonrajt után néhány héttel ünnepélyes keretek között díjazta az előző naptári esztendő legjobbjait az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága.

Bajnokság
Amatőr licence-eljárás 2026/27

2026-03-11 08:58:09

Amatőr licence-eljárás 2026/27

Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.

Bajnokság
Díjat kaptak a kupagyőztes sporik

2026-02-26 09:29:59

Díjat kaptak a kupagyőztes sporik

Ünnepélyes vacsorára látta vendégül szerda este az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága az idei országos kispályás labdarúgó teremtornán első helyen végző vármegyei játékvezetői válogatott tagjait és vezetőit.

Értesítők, információk

2026-04-08 11:17:59

38. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 38. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-04-02 14:39:19

37. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 37. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-25 10:17:04

36. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 36. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-18 11:16:07

35. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-11 13:33:05

34. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-04 09:54:22

33. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.

Szponzorok