A tervek szerint 2021. december 3-4-én Kisvárdán kerül megrendezésre a Megyei Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (MAVONT).
Az idei évben Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, azon belül Kisvárda ad helyet az amatőr megyeválogatottak Északkelet-Magyarországi Régiós Tornájának.
Az MLSZ által két évente szervezett MAVONT torna selejtezőjében a mieink ellenfele a szokásoknak megfelelőn Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves és Nógrád válogatottjai lesznek. Megyénk együttesét a 2019-es tornához hasonlóan Lukács Tibor, a Nyírgyulaj KSE vezetőedzője, valamint Kiss Tamás az Ibrány SE vezetőedzője fogja irányítani. Technikai vezetőként pedig az igazgatóság munkatársa, Pintér László fogja segíteni a szakmai stáb munkáját. A két napos rendezvényről az első helyezett együttes jut majd tovább a Balatonfüreden megrendezésre kerülő országos négyes döntőbe.
Fotó: Kiss Tamás, Lukács Tibor, Pintér László

2026-02-24 12:17:08
Mint köztudott, március 15-e nemzeti ünnep, ami idén vasárnapra esik. Ezen a napon a Sporttörvény és a Labdarúgás Versenyszabályzat 20. § (1) g) pontja értelmében nem rendezhetünk hivatalos mérkőzést, ezért ezen a hétvégén a vármegyei igazgatóságunk által szervezett bajnokságaink találkozóit 2026. március 14-re, szombatra kellett kiírnunk.
2026-02-20 10:32:33
Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága a napokban Grassroots Játékmester képzést szervezett Nyíregyházán.
2026-02-19 12:40:39
A Magyar Labdarúgó Szövetség amatőr sporttelep felújítási beruházásokra elkülönített központi TAO forrásból épült 20x40 méteres műfüves labdarúgó pályát adtak át szerdán Ibrányban.
2026-02-19 09:43:12
Február 15-én a Leveleki Sportcsarnokban került sor a játékvezetők nagy hagyományokkal rendelkező kispályás focitornájára.
2026-02-18 14:14:32
A 2025/2026-es szezon, 31. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-02-11 11:09:16
A 2025/2026-es szezon, 30. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-02-04 11:39:51
A 2025/2026-es szezon, 29. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-01-28 10:29:10
A 2025/2026-es szezon, 28. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-01-21 10:49:57
A 2025/2026-es szezon, 27. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-01-08 08:26:26
A 2025/2026-es szezon, 26. számú körlevele letölthető honlapunkról.