Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága 2019 januárjában is megrendezi hagyományos teremtornáját, a Nyírerdő Kupát.
A nevezéseket 2019. január 07. hétfő 16:00 óráig várjuk, az első 30 csapat nevezését tudjuk elfogadni!
Fontos kiemelni, hogy a torna lebonyolítását megváltoztatta a Megyei Igazgatóság, ugyanis 2019-ben, a jelentkező első 30 csapatot területi alapon hat helyszínen, öt fős csoportokba fogja beosztani a Versenybizottság. Innen az első két helyezett és a négy legjobb harmadik helyezettek jutnak tovább a január 20-i középdöntőkbe. A továbbjutott 16 csapat pedig szintén területi alapon négy darab négy fős csoportot fog alkotni, ahonnan az első két helyezettek kvalifikálják magukat a január 27-i nyolcas döntőre.
A nevezés, a kitöltött nevezési lap és a nevezési díj (15.000 forint) befizetésről szóló másolat együttes leadásával érvényes. Átutalás esetén a pénzt az MLSZ SZSZB Megyei Igazgatóság 11707024-20480868-es számlaszámára kérjük utalni. (A közlemény rovatban tüntessék fel: „VI. Nyírerdő Terem Torna nevezés"). A nevezési lap megtalálható a honlapunkon, a "Letölthető dokumentumok/Téli tornák versenykiírásai" alatt. Leadni, pedig az alábbi módon adhatják le:
Emailen: szabolcs@mlsz.hu,
Személyesen: 4400 Nyíregyháza, Egyház út. 15. Fsz 23.
A tornával kapcsolatos további információk az alábbi telefonszámon Horváth Bence grassroots koordinátornál kérhető, 30/218-8363.

2026-03-11 08:58:09
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-02-26 09:29:59
Ünnepélyes vacsorára látta vendégül szerda este az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága az idei országos kispályás labdarúgó teremtornán első helyen végző vármegyei játékvezetői válogatott tagjait és vezetőit.
2026-02-24 12:17:08
Mint köztudott, március 15-e nemzeti ünnep, ami idén vasárnapra esik. Ezen a napon a Sporttörvény és a Labdarúgás Versenyszabályzat 20. § (1) g) pontja értelmében nem rendezhetünk hivatalos mérkőzést, ezért ezen a hétvégén a vármegyei igazgatóságunk által szervezett bajnokságaink találkozóit 2026. március 14-re, szombatra kellett kiírnunk.
2026-02-20 10:32:33
Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága a napokban Grassroots Játékmester képzést szervezett Nyíregyházán.
2026-03-18 11:16:07
A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-11 13:33:05
A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-04 09:54:22
A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-02-26 09:33:44
A 2025/2026-es szezon, 32. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-02-18 14:14:32
A 2025/2026-es szezon, 31. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-02-11 11:09:16
A 2025/2026-es szezon, 30. számú körlevele letölthető honlapunkról.