Idén még 48 csapat a második ligában

2019. július. 10., 14:31   |    

Idén még 48 csapat a második ligában

A nevezések és a hiánypótlások lezárultát követően az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságának Versenybizottsága elkészítette a 2019-2020-as megyei másodosztály bajnokságba nevező, oda jogot szerző 48 csapatnak a három csoportba való beosztását. Örömteli, hogy mind a négy harmadosztályú bajnok vállalta a nagyobb kihívást.

A Versenybizottság a csoportok beosztását a területi elvek, a csapatok számának területi eloszlása és az utazási távolságok maximális figyelembevételével készítette el. Valamennyi csoportban egyaránt augusztus 10-11-én rajtol a bajnokság. Az őszi sorsolást hamarosan elkészíti a Megyei Igazgatóság Versenybizottsága.

Megye II. osztály, Pannónia Zrt. csoport

Apagy SE, Encsencs SE, Geszteréd FC, Kállósemjén SE, Kálmánháza SE, Kék SE, Kótaj SE, Levelek SE, Nagykállói VSE, Napkori SZSE, Nyírbéltek KSE, Nyíribrony SE, Nyírlugos SE, Rakamazi Spartacus SE, Tiszalök VSE, Tiszavasvári SE,  

Megye II. osztály, Nyírerdő csoport

Ajak SE, Berencs FC, Demecseri VKSE, Dombrád SE, Fényeslitke SE, Gergelyiugornyai SE, Gyulaháza KSE, Ladányi TC, Nyírkarászi KSE, Nyírmadai ISE, Ópályi KSE, Őr KSE, Pátrohai LSE, Szabolcsveresmarti SE, Tuzsér SE, Vajai II. Rákóczi Ferenc SE,

Megye II. osztály, Kelet-Magyarország csoport

Beregdaróc SE, Csenger FC, Csengersimáért KHE, Hodász SBK, Jánkmajtis KSE, Kocsord SE, Kölcse SE, Milota SE, Nábrád SE, Nagydobosi LSE, Nyírcsaholy USE, Nyírvasvári '16 FC, Szatmárcseke KSE, Teremi SE, Tisztaberek SE, Vámosoroszi KSE

Ide tartozó fontos információ, hogy a 2020-21-es szezonban már csak 42 csapat fogja alkotni a megyei másodosztály mezőnyét. Az idei pontvadászat végén a csoportok 14., 15. és 16.helyén végző csapatok egyaránt kiesnek, akárcsak a legrosszabb 13.


További hírek

Bajnokság
Március 14-én nem lesz forduló a harmadosztályban

2026-02-24 12:17:08

Március 14-én nem lesz forduló a harmadosztályban

Mint köztudott, március 15-e nemzeti ünnep, ami idén vasárnapra esik. Ezen a napon a Sporttörvény és a Labdarúgás Versenyszabályzat 20. § (1) g) pontja értelmében nem rendezhetünk hivatalos mérkőzést, ezért ezen a hétvégén a vármegyei igazgatóságunk által szervezett bajnokságaink találkozóit 2026. március 14-re, szombatra kellett kiírnunk.

Bajnokság
Játékmester tanfolyamot tartottunk

2026-02-20 10:32:33

Játékmester tanfolyamot tartottunk

Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága a napokban Grassroots Játékmester képzést szervezett Nyíregyházán.

Bajnokság
Pályaátadó volt Ibrányban

2026-02-19 12:40:39

Pályaátadó volt Ibrányban

A Magyar Labdarúgó Szövetség amatőr sporttelep felújítási beruházásokra elkülönített központi TAO forrásból épült 20x40 méteres műfüves labdarúgó pályát adtak át szerdán Ibrányban.

Bajnokság
Címvédés a játékvezetőknél

2026-02-19 09:43:12

Címvédés a játékvezetőknél

Február 15-én a Leveleki Sportcsarnokban került sor a játékvezetők nagy hagyományokkal rendelkező kispályás focitornájára.

Értesítők, információk

2026-02-18 14:14:32

31. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 31. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-02-11 11:09:16

30. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 30. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-02-04 11:39:51

29. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 29. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-01-28 10:29:10

28. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 28. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-01-21 10:49:57

27. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 27. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-01-08 08:26:26

26. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 26. számú körlevele letölthető honlapunkról.

Szponzorok