Íme a tavaszi rajt időpontok

2019. november. 26., 12:54   |    

Íme a tavaszi rajt időpontok

A mögöttünk hagyott hétvégén befejeződtek az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság által koordinált felnőtt és utánpótlás bajnokságaink őszi szezonja.

Igazgatóságunk versenybizottsága – az MLSZ útmutatásait figyelembe véve – már nyáron elkészítette a 2019-2020-as bajnokság teljes sorsolását, melyet az adatbank.mlsz.hu oldalt bárki megtekinthet.

Emlékeztetőül azonban ezúton is kiemeljük bajnokságaink tavaszi folytatásának kezdési időpontjait.

A Tiszántúli - Takarék megyei I. osztály felnőtt és U19-es bajnoksága 2020. február 22-23-i hétvégén fog rajtolni a 16. forduló mérkőzéseivel.

A megyei II. osztályú felnőtt és U19-es pontvadászatok, valamint a megyei III. osztályú bajnokságok két héttel később, azaz március 7-8-án folytatódnak majd.

A két csoportos U16-os fiú megyei és az NB III U17/U19-es Észak-keleti bajnokság tavaszi szezonja 2020. március 7-én (szombaton) kezdődik, az U14-es fiú pontvadászat tavaszi nyitófordulója pedig egy héttel később, március 13-án pénteken.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a tavaszi szezon rajtja szélsőséges időjárási körülmények esetén tolódhat.


További hírek

Bajnokság
A negyedik fordulóra sorsoltunk

2026-04-07 12:32:11

A negyedik fordulóra sorsoltunk

A Magyar Kupa selejtezőjének számító 2025-26-os Vármegyei Kupa negyedik fordulójának párosításait sorsolták ki kedd délelőtt az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatóság irodájában.

Bajnokság
2025 legjobbjait díjaztuk

2026-03-31 10:14:21

2025 legjobbjait díjaztuk

A hagyományoknak megfelelően, a tavaszi szezonrajt után néhány héttel ünnepélyes keretek között díjazta az előző naptári esztendő legjobbjait az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága.

Bajnokság
Amatőr licence-eljárás 2026/27

2026-03-11 08:58:09

Amatőr licence-eljárás 2026/27

Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.

Bajnokság
Díjat kaptak a kupagyőztes sporik

2026-02-26 09:29:59

Díjat kaptak a kupagyőztes sporik

Ünnepélyes vacsorára látta vendégül szerda este az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága az idei országos kispályás labdarúgó teremtornán első helyen végző vármegyei játékvezetői válogatott tagjait és vezetőit.

Értesítők, információk

2026-04-08 11:17:59

38. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 38. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-04-02 14:39:19

37. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 37. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-25 10:17:04

36. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 36. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-18 11:16:07

35. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-11 13:33:05

34. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-04 09:54:22

33. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.

Szponzorok