Januárban újra Nyírerdő teremtorna

2018. december. 10., 10:26   |    

Januárban újra Nyírerdő teremtorna

Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága 2019 januárjában is megrendezi hagyományos teremtornáját, a Nyírerdő Kupát.

A nevezéseket 2019. január 07. hétfő 16:00 óráig várjuk, az első 30 csapat nevezését tudjuk elfogadni!

Fontos kiemelni, hogy a torna lebonyolítását megváltoztatta a Megyei Igazgatóság, ugyanis 2019-ben, a jelentkező első 30 csapatot területi alapon hat helyszínen, öt fős csoportokba fogja beosztani a Versenybizottság. Innen az első két helyezett és a négy legjobb harmadik helyezettek jutnak tovább a január 20-i középdöntőkbe. A továbbjutott 16 csapat pedig szintén területi alapon négy darab négy fős csoportot fog alkotni, ahonnan az első két helyezettek kvalifikálják magukat a január 27-i nyolcas döntőre.

További fontos információk:

- próbajátékos szerepeltetésére nincs lehetőség

- a 16. életévét már betöltött játékos szerepelhet a tornán

- egy egyesület egy tornára maximum 3 olyan labdarúgót nevezhet, aki a 2018-2019-es szezonban felnőtt futsal NB I illetve NB II-es bajnoki mérkőzés jegyzőkönyvébe nevezve volt

A nevezés, a kitöltött nevezési lap és a nevezési díj (15.000 forint) befizetésről szóló másolat együttes leadásával érvényes. Átutalás esetén a pénzt az MLSZ SZSZB Megyei Igazgatóság 11707024-20480868-es számlaszámára kérjük utalni. (A közlemény rovatban tüntessék fel: „VI. Nyírerdő Terem Torna nevezés"). A nevezési dokumentumokat az alábbi módon adhatják le:

Emailen: szabolcs@mlsz.hu,

Személyesen: 4400 Nyíregyháza, Egyház út. 15. Fsz 23.

A tornával kapcsolatos további információk az alábbi telefonszámon Horváth Bence grassroots koordinátornál kérhető, 30/218-8363.


Letölthető dokumentumok


További hírek

Bajnokság
A negyedik fordulóra sorsoltunk

2026-04-07 12:32:11

A negyedik fordulóra sorsoltunk

A Magyar Kupa selejtezőjének számító 2025-26-os Vármegyei Kupa negyedik fordulójának párosításait sorsolták ki kedd délelőtt az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatóság irodájában.

Bajnokság
2025 legjobbjait díjaztuk

2026-03-31 10:14:21

2025 legjobbjait díjaztuk

A hagyományoknak megfelelően, a tavaszi szezonrajt után néhány héttel ünnepélyes keretek között díjazta az előző naptári esztendő legjobbjait az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága.

Bajnokság
Amatőr licence-eljárás 2026/27

2026-03-11 08:58:09

Amatőr licence-eljárás 2026/27

Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.

Bajnokság
Díjat kaptak a kupagyőztes sporik

2026-02-26 09:29:59

Díjat kaptak a kupagyőztes sporik

Ünnepélyes vacsorára látta vendégül szerda este az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága az idei országos kispályás labdarúgó teremtornán első helyen végző vármegyei játékvezetői válogatott tagjait és vezetőit.

Értesítők, információk

2026-04-08 11:17:59

38. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 38. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-04-02 14:39:19

37. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 37. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-25 10:17:04

36. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 36. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-18 11:16:07

35. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-11 13:33:05

34. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-04 09:54:22

33. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.

Szponzorok