Az előttünk álló hétvégén az utolsó őszi fordulót rendezik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei első és másodosztályú felnőtt és U19-es labdarúgó bajnokságokban.
Azonban a Tiszántúli Takarék megyei első osztályban a Magyar Kupa országos főtáblás elfoglaltság miatt a 7. fordulóból elhalasztott Újfehértó – Mándok és a Balkány – Nagyecsed találkozót még a jövő héten pótolják.
A megye 3. osztályban három csoportban – Nyírség, Rétköz, Szamos - befejeződtek az őszi szezon küzdelmei, itt a március 7-8-i hétvégén folytatódik a pontvadászat. A 15 együttest felvonultató Szabolcs-csoportban azonban még két forduló van hátra, így itt még november a 23-24-i hétvégén is játszanak a csapatok.
Az U14-es megyei bajnokságokban november 22-e, míg az U16-os utánpótlás bajnokságban november 23-a az utolsó idei játéknap, akárcsak az U17-U19-es NB III-as bajnokság Észak-Keleti csoportjában.
2026-02-24 12:17:08
Mint köztudott, március 15-e nemzeti ünnep, ami idén vasárnapra esik. Ezen a napon a Sporttörvény és a Labdarúgás Versenyszabályzat 20. § (1) g) pontja értelmében nem rendezhetünk hivatalos mérkőzést, ezért ezen a hétvégén a vármegyei igazgatóságunk által szervezett bajnokságaink találkozóit 2026. március 14-re, szombatra kellett kiírnunk.
2026-02-20 10:32:33
Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága a napokban Grassroots Játékmester képzést szervezett Nyíregyházán.
2026-02-19 12:40:39
A Magyar Labdarúgó Szövetség amatőr sporttelep felújítási beruházásokra elkülönített központi TAO forrásból épült 20x40 méteres műfüves labdarúgó pályát adtak át szerdán Ibrányban.
2026-02-19 09:43:12
Február 15-én a Leveleki Sportcsarnokban került sor a játékvezetők nagy hagyományokkal rendelkező kispályás focitornájára.
2026-02-18 14:14:32
A 2025/2026-es szezon, 31. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-02-11 11:09:16
A 2025/2026-es szezon, 30. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-02-04 11:39:51
A 2025/2026-es szezon, 29. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-01-28 10:29:10
A 2025/2026-es szezon, 28. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-01-21 10:49:57
A 2025/2026-es szezon, 27. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-01-08 08:26:26
A 2025/2026-es szezon, 26. számú körlevele letölthető honlapunkról.