Megköszönték a kimagasló teljesítményt

2026. január. 15., 10:00   |    

Megköszönték a kimagasló teljesítményt

Hétfőn este ünnepélyes vacsorával köszönte meg az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Igazgatósága a legutóbbi mezőkövesdi TAVONT tornán résztvevő vármegyei amatőr válogatott játékosainak és a szakmai stábtagoknak a kimagasló teljesítményüket.

Mint ismert, a mieink a 2025. november 29-30-án rendezett régiós tornát hibátlan teljesítménnyel nyerték meg, így kvalifikálva magukat az országos döntőbe, amit a jelenlegi tervek szerint május első két napján a Telki edzőközpontban fognak megrendezni. (Az időpont és a helyszín is még változhat, véglegesen február utolsó napjaiban várható erről döntés.)

A Kiss Tamás – Piskóti Zsolt edzőpáros által irányított Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei együttes teljesítményét dr. Szalacsi Árpád vármegyei társadalmi elnök is méltatta az ünnepélyes vacsorán:

– Ilyenkor részünkről ez a köszönetnyilvánítás a minimum a csapat felé, hiszen mindenki kitett magáért a regionális tornán. Azonban aki kicsit ismer engem, vagy tisztában van vármegyénk amatőr labdarúgásának történelmével, az tudhatja, ennyivel nem szeretnénk megelégedni. Májusban Telkiben folytatjuk az országos négyes döntőben, ahol nagyon bízunk benne, ugyanúgy képviseli ez a fiatal gárda Szabolcs-Szatmár-Bereget, ahogyan tette azt Mezőkövesden, és sikerül kvalifikálnia magát az amatőr Európa-bajnokság selejtezőjére.

A kötetlen beszélgetéssel záruló ünnepélyes eseményen valamennyi labdarúgó és stábtag egy-egy aranyérmet vehetett át a vármegyei társadalmi elnök úrtól.  


További hírek

Bajnokság
A negyedik fordulóra sorsoltunk

2026-04-07 12:32:11

A negyedik fordulóra sorsoltunk

A Magyar Kupa selejtezőjének számító 2025-26-os Vármegyei Kupa negyedik fordulójának párosításait sorsolták ki kedd délelőtt az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatóság irodájában.

Bajnokság
2025 legjobbjait díjaztuk

2026-03-31 10:14:21

2025 legjobbjait díjaztuk

A hagyományoknak megfelelően, a tavaszi szezonrajt után néhány héttel ünnepélyes keretek között díjazta az előző naptári esztendő legjobbjait az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága.

Bajnokság
Amatőr licence-eljárás 2026/27

2026-03-11 08:58:09

Amatőr licence-eljárás 2026/27

Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.

Bajnokság
Díjat kaptak a kupagyőztes sporik

2026-02-26 09:29:59

Díjat kaptak a kupagyőztes sporik

Ünnepélyes vacsorára látta vendégül szerda este az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága az idei országos kispályás labdarúgó teremtornán első helyen végző vármegyei játékvezetői válogatott tagjait és vezetőit.

Értesítők, információk

2026-04-08 11:17:59

38. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 38. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-04-02 14:39:19

37. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 37. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-25 10:17:04

36. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 36. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-18 11:16:07

35. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-11 13:33:05

34. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-04 09:54:22

33. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.

Szponzorok