MOL Magyar Kupában a csapataink

2023. július. 18., 09:45   |    

MOL Magyar Kupában a csapataink

Augusztus első hétvégéjén hat megyei osztályban szereplő egyesületünk és az NB 3-as Sényő is pályára lép a MOL Magyar Kupa országos főtábla első fordulójában.

Mint ismert az NB III-as, illetve a megyei kupaselejtezőkből felkerült csapatokat az MLSZ versenybizottsága a földrajzi elhelyezkedésük alapján négy sorsolási csoportba osztotta be (Észak-Kelet, Dél-Kelet, Észak-Nyugat, Dél-Nyugat). A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei együttesek értelemszerűen az Észak-keleti csoportban kaptak helyet.

A sorsolás úgy hozta, hogy mindegyik megyei osztályban szereplő csapatunk hazai pályán játszhatja le az egymérkőzéses párharcot. A legnehezebbnek ígérkező ellenfeleket a Gyulaháza és a Csengersima kapta.

MOL Magyar Kupa: országos főtábla, 1. forduló

(Észak-keleti csoport) megyei érdekeltségű párosítások: (Játéknap augusztus 5-6):

Berkenye SE (Nógrád megyei I o.)–Sényő-Carnifex FC (NB III), Újfehértó SE (megyei I o.) –Hidasnémeti VSC (Borsod megyei I o.), Csengersimáért KHE (megyei II o.)–Cigánd SE (NB III), Nagyecsed RSE (megyei I. o.)– Aqua-General Hajdúszoboszló (Hajdú megyei I o.), Biri SE (megyei II o.)–Gesztely FC (Borsod megyei I. o.), Tarpa SC (megyei I o.)–Balmazújváros (Hajdú megyei I o.), Gyulaháza KSE (megyei II o.)–Eger SE (NB III)


További hírek

Bajnokság
Amatőr licence-eljárás 2026/27

2026-03-11 08:58:09

Amatőr licence-eljárás 2026/27

Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.

Bajnokság
Díjat kaptak a kupagyőztes sporik

2026-02-26 09:29:59

Díjat kaptak a kupagyőztes sporik

Ünnepélyes vacsorára látta vendégül szerda este az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága az idei országos kispályás labdarúgó teremtornán első helyen végző vármegyei játékvezetői válogatott tagjait és vezetőit.

Bajnokság
Március 14-én nem lesz forduló a harmadosztályban

2026-02-24 12:17:08

Március 14-én nem lesz forduló a harmadosztályban

Mint köztudott, március 15-e nemzeti ünnep, ami idén vasárnapra esik. Ezen a napon a Sporttörvény és a Labdarúgás Versenyszabályzat 20. § (1) g) pontja értelmében nem rendezhetünk hivatalos mérkőzést, ezért ezen a hétvégén a vármegyei igazgatóságunk által szervezett bajnokságaink találkozóit 2026. március 14-re, szombatra kellett kiírnunk.

Bajnokság
Játékmester tanfolyamot tartottunk

2026-02-20 10:32:33

Játékmester tanfolyamot tartottunk

Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága a napokban Grassroots Játékmester képzést szervezett Nyíregyházán.

Értesítők, információk

2026-03-18 11:16:07

35. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-11 13:33:05

34. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-04 09:54:22

33. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-02-26 09:33:44

32. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 32. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-02-18 14:14:32

31. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 31. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-02-11 11:09:16

30. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 30. számú körlevele letölthető honlapunkról.

Szponzorok