A kiváló szerdai szereplésnek köszönhetően öt megyei csapatunk volt érdekelt a 2017/2018-as Magyar Kupa országos főtábla második fordulójának pénteki sorsolásán.
A kiváló szerdai szereplésnek köszönhetően öt megyei csapatunk volt érdekelt a 2017/2018-as Magyar Kupa országos főtábla második fordulójának pénteki sorsolásán.
Fortuna ezúttal nem fogta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csapataink kezét, hiszen igen komoly ellenlábasokat gördített a sors kupacsapataink útjába. A megyei bajnokságban szereplő együtteseink közül a másodosztályú Ibrány az NB II-es Budafokot látja vendégül, a Nagyecsed a komoly múlttal rendelkező, tavaly még NB 3-as Tatabányához látogat, míg a Sényő együttese a rendkívül komoly célokat kitűző – 2 év alatt az NB 3-ba igyekvő - Véber György által irányított Pest megyei másodosztályban szereplő Törtel vendége lesz. Az NB II-es Nyíregyháza Csornára látogat, míg az osztálytárs Kisvárda a címvédő Ferencvárost fogadja. A mérkőzések játéknapjának október 25-t határozta meg az MLSZ.
A párosítások: Kisvárda Master Good – Ferencvárosi TC, Ibrány SE–Budafoki MTK (NB II), Csornai SE (NB III)–Nyíregyháza Spartacus FC, Törtel (Pest megyei II.)–Sényő-Carnifex FC, Tatabányai FCE (Komárom megyei II.)–Nagyecsed RSE
2018-09-04 15:17:47
Örömmel tudatjuk a megyei futsal társadalommal, hogy az MLSZ futsal szakág vezetője a hagyományos nyári edzőtáborban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szilágyi Norbertet hirdette és tüntette ki az elmúlt bajnoki évad legjobb játékvezetője címmel.
2018-06-17 20:53:10
Pénteken délután tartotta hagyományos díjátadó ünnepségét az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága.
2018-06-17 20:51:52
Szombaton a nyírbátori sporttelepen rendezett tornával fejeződött be az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság által szervezett Öregfiúk bajnokság.
2018-06-17 20:48:26
A 2017/2018-as bajnoki szezonban összesen 36 egyesület versenyzett megyénkben - területi alapon három csoportba osztva – az U16-os korosztályban.
2026-03-18 11:16:07
A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-11 13:33:05
A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-04 09:54:22
A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-02-26 09:33:44
A 2025/2026-es szezon, 32. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-02-18 14:14:32
A 2025/2026-es szezon, 31. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-02-11 11:09:16
A 2025/2026-es szezon, 30. számú körlevele letölthető honlapunkról.