Augusztus első hétvégéjén hat vármegyei osztályban szereplő egyesületünk és az NB III-as Tarpa, valamint a Sényő is pályára lép a MOL Magyar Kupa országos főtábla első fordulójában.
Mint ismert az NB III-as, illetve a vármegyei kupaselejtezőkből felkerült csapatokat az MLSZ versenybizottsága a földrajzi elhelyezkedésük alapján négy sorsolási csoportba osztotta be (Észak-Kelet, Dél-Kelet, Észak-Nyugat, Dél-Nyugat). A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei együttesek értelemszerűen az Észak-keleti csoportban kaptak helyet.
A sorsolás úgy hozta, hogy a Nyírmeggyes és a Tarpa kivételével a többi vármegyei egyesületünk idegenben fog pályára lépni.
MOL Magyar Kupa: országos főtábla, 1. forduló
SZSZB vármegyei érdekeltségű párosítások: (Játéknap augusztus 2. szombat):
Sajóbábonyi VSE (BAZ vármegye I.) – Csenger FC, Hódoscsépányi SE (BAZ vármegye II.)– Gyulaháza KSE, Karancslapújtő (Nógrád vármegye I.) – Sényő FC-ZMB Building, Mezőkeresztes VSE (BAZ vármegye I.) – Mátészalkai MTK, RSE Tállya (BAZ vármegye I.) – Swiss-Krono Vásárosnamény, Hevesi LSC (Heves vármegye I.) – Újfehértó SE, Nyírmeggyes SK – Csomád (Pest vármegye I.), Tarpa SC – Tiszaújváros FC (NB III.),
2026-04-07 12:32:11
A Magyar Kupa selejtezőjének számító 2025-26-os Vármegyei Kupa negyedik fordulójának párosításait sorsolták ki kedd délelőtt az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatóság irodájában.
2026-03-31 10:14:21
A hagyományoknak megfelelően, a tavaszi szezonrajt után néhány héttel ünnepélyes keretek között díjazta az előző naptári esztendő legjobbjait az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága.
2026-03-11 08:58:09
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-02-26 09:29:59
Ünnepélyes vacsorára látta vendégül szerda este az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága az idei országos kispályás labdarúgó teremtornán első helyen végző vármegyei játékvezetői válogatott tagjait és vezetőit.
2026-04-08 11:17:59
A 2025/2026-es szezon, 38. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-04-02 14:39:19
A 2025/2026-es szezon, 37. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-25 10:17:04
A 2025/2026-es szezon, 36. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-18 11:16:07
A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-11 13:33:05
A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-04 09:54:22
A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.