Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság a licenc szabályzatnak megfelelően elbírálta az összes hozzá beérkezett Amatőr Licenc kérelmet. A jelenlegi megyei élvonalbeli mezőnyből két klub NB III-ra (az MLSZ-központba) adta be kérelmét.
Az MLSZ elnökségének határozata szerint a 2020/2021-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a megyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban is kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése. Ezt a kérelmet az egyesületeknek 2020. április 10-ig volt lehetőségük feltölteni az IFA-rendszerbe majd április 25-ig pótolhatták az esetleges hiányosságokat. Az Amatőr Licenc feltöltéssel 22 egyesület élt, akik közül ketten (Kisvárda II., Nyírgyulaj KSE) az NB 3-ba adták be licencüket.
A jelenlegi megyei élvonalbeli együttesek mellett, a másodosztályból a Kótaj, Rakamaz, Gyulaháza, Csenger, Jánkmajtis ötös adta be a licencet, illetve a jelenleg megye 3-as Nyíregyháza Spartacus FC II-es csapata is. Utóbbi csapat abban reménykedve, hogy hátha nem lesz 16 csapat, aki vállalja majd a megye első osztályú indulást a 2020-21-es szezonban, és abban az esetben lehetősége lenne a megyei első osztályban szerepelnie.
Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság Versenybizottsága mind a húsz a 2020-21-es megyei első osztályú részvételhez szükséges amatőr licenc kérelmet elbírálta, és mivel azok kivétel nélkül meg is feleltek a licenc szabályzatban foglalt követelményeknek, így az erről szóló határozatot (134/2019-2020/VB) a licencadminisztrátor már el is küldte a klubok részére az IFA-rendszeren keresztül.
2026-04-07 12:32:11
A Magyar Kupa selejtezőjének számító 2025-26-os Vármegyei Kupa negyedik fordulójának párosításait sorsolták ki kedd délelőtt az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatóság irodájában.
2026-03-31 10:14:21
A hagyományoknak megfelelően, a tavaszi szezonrajt után néhány héttel ünnepélyes keretek között díjazta az előző naptári esztendő legjobbjait az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága.
2026-03-11 08:58:09
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-02-26 09:29:59
Ünnepélyes vacsorára látta vendégül szerda este az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága az idei országos kispályás labdarúgó teremtornán első helyen végző vármegyei játékvezetői válogatott tagjait és vezetőit.
2026-04-08 11:17:59
A 2025/2026-es szezon, 38. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-04-02 14:39:19
A 2025/2026-es szezon, 37. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-25 10:17:04
A 2025/2026-es szezon, 36. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-18 11:16:07
A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-11 13:33:05
A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-04 09:54:22
A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.