Sorsolásra várva

2022. január. 26., 13:00   |    

Sorsolásra várva

Mint ismert, hibátlan teljesítménnyel, 12 ponttal végzett az élen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei amatőr válogatott a hétvégén Hajdúszoboszlón rendezett régiós tornán.

Az Észak-Keleti régiót megnyerő mieink mellett a Közép és Délnyugat régió élén végző Baranya megye is 12 ponttal zárt, míg Komárom-Esztergom (Észak-Nyugat régió) és Pest megye (Közép és délkelet régió) egyaránt 8 pontot szerezve kvalifikálta magát a február 5-6-i Balatonalmádiban megrendezésre kerülő négyes döntőbe.

A Lukács Tibor-Kiss Tamás edzőpáros által irányított együttesre két mérkőzés vár a MAVONT döntőben. Szombat délután egy elődöntő, majd vasárnap délelőtt egy helyosztó. Az elődöntők párosításának sorsolására február 2-án délután kerül majd sor.

Kiemelendő, hogy megyénk válogatottját 8 klubcsapat labdarúgói alkották, és egyetlen egyesületet sem képviselt 4 labdarúgónál több a selejtező tornán.

A Hajdúszoboszlói tornán résztvevő SZSZB megyei amatőr válogatott kerete:

Kapusok: Dukát Péter (Újfehértó SE), Szilágyi Patrik Péter (Mátészalkai MTK)

Védők: Phrakonkham Ádám, Tóth Béla Bence (Nyírgyulaj KSE), Csáki József, Szőlősi Patrik (Ibrány SE), Hudák Máté, Pallai Gergő (Újfehértó SE), Pócsi Balázs (Nagyecsed RSE)

Középpályások: Fejes János (Gergelyiugornya SE), Ohár Román (Csenger FC), Bodó László (Mátészalkai MTK), Kiss Péter (Ibrány SE), Baglyos Levente (Mándok VSE), Mezei Béla (Nagyecsed RSE)

Csatárok: Terdik Zsolt (Nyírgyulaj KSE), Somogyi Tibor (Ibrány SE), Papp Csaba (Mátészalkai MTK)

Vezetőedző: Lukács Tibor (Nyírgyulaj KSE), Edző: Kiss Tamás (Ibrány SE), Masszőr: Gönczy Barnabás


További hírek

Bajnokság
A negyedik fordulóra sorsoltunk

2026-04-07 12:32:11

A negyedik fordulóra sorsoltunk

A Magyar Kupa selejtezőjének számító 2025-26-os Vármegyei Kupa negyedik fordulójának párosításait sorsolták ki kedd délelőtt az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatóság irodájában.

Bajnokság
2025 legjobbjait díjaztuk

2026-03-31 10:14:21

2025 legjobbjait díjaztuk

A hagyományoknak megfelelően, a tavaszi szezonrajt után néhány héttel ünnepélyes keretek között díjazta az előző naptári esztendő legjobbjait az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága.

Bajnokság
Amatőr licence-eljárás 2026/27

2026-03-11 08:58:09

Amatőr licence-eljárás 2026/27

Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.

Bajnokság
Díjat kaptak a kupagyőztes sporik

2026-02-26 09:29:59

Díjat kaptak a kupagyőztes sporik

Ünnepélyes vacsorára látta vendégül szerda este az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága az idei országos kispályás labdarúgó teremtornán első helyen végző vármegyei játékvezetői válogatott tagjait és vezetőit.

Értesítők, információk

2026-04-08 11:17:59

38. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 38. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-04-02 14:39:19

37. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 37. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-25 10:17:04

36. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 36. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-18 11:16:07

35. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-11 13:33:05

34. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-04 09:54:22

33. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.

Szponzorok