Sorsoltunk a harmadosztályban

2024. július. 25., 10:18   |    

Sorsoltunk a harmadosztályban

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei III. osztályú felnőtt labdarúgó bajnokság mindhárom csoportjának teljes szezonra szóló sorsolását is elkészítette és nyilvánossá is tette a területi igazgatóság versenybizottsága.

A sorsolások az adatbank.mlsz.hu oldalt, valamint az egyesületek IFA felületén is megtekinthetőek.

Miután a Nyírlugos SE visszalépett a harmadosztályba, így őket a Nyugat-csoportba soroltuk be. A Nyugat és Közép-csoportban így egyaránt 13 egyesület fog versenyezni. A Kelet-csoportban pedig 12 csapat.

Az őszi szezon egységesen augusztus 24-én rajtol és a 13 fős csoportokban a tervek szerint 2024. november 16-17-én ér véget, míg a Kelet-csoportban november 3-án. A tavaszi szezon egységesen 2025. március 08-án fog elrajtolni, és amennyiben minden a tervek szerint alakul, akkor a 2024-25-ös szezon a Nyugat és Közép-csoportban 2025. június 01-én ér véget, míg a Kelet-csoportban május 18-án.

A sorsoláshoz kapcsolódó információ, hogy 2025. március 15-én szombaton a nemzeti ünnep miatt nem lehet bajnoki mérkőzést rendezni, illetve 2025. május 17-e szombat az munkanap, így a 24. forduló mérkőzéseit egyaránt május 18-ra írtuk ki.


További hírek

Bajnokság
A negyedik fordulóra sorsoltunk

2026-04-07 12:32:11

A negyedik fordulóra sorsoltunk

A Magyar Kupa selejtezőjének számító 2025-26-os Vármegyei Kupa negyedik fordulójának párosításait sorsolták ki kedd délelőtt az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatóság irodájában.

Bajnokság
2025 legjobbjait díjaztuk

2026-03-31 10:14:21

2025 legjobbjait díjaztuk

A hagyományoknak megfelelően, a tavaszi szezonrajt után néhány héttel ünnepélyes keretek között díjazta az előző naptári esztendő legjobbjait az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága.

Bajnokság
Amatőr licence-eljárás 2026/27

2026-03-11 08:58:09

Amatőr licence-eljárás 2026/27

Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.

Bajnokság
Díjat kaptak a kupagyőztes sporik

2026-02-26 09:29:59

Díjat kaptak a kupagyőztes sporik

Ünnepélyes vacsorára látta vendégül szerda este az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága az idei országos kispályás labdarúgó teremtornán első helyen végző vármegyei játékvezetői válogatott tagjait és vezetőit.

Értesítők, információk

2026-04-08 11:17:59

38. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 38. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-04-02 14:39:19

37. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 37. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-25 10:17:04

36. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 36. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-18 11:16:07

35. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-11 13:33:05

34. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.

2026-03-04 09:54:22

33. számú körlevél

A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.

Szponzorok