A 2020-21-es megyei bajnoki futballszezonnal kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk a megyei futballtársadalmat:
Mivel az MLSZ azokban a pontvadászatokban, ahol van feljutás és kiesés nem enged létszámváltoztatást a 2019-20-as szezonhoz képest, így az idei szezonra betervezett megyei másodosztályú csapatszámcsökkentést nem tudjuk bevezetni, tehát a 2020-21-es szezonra is 3x16 csapatra írjuk ki a megyei másodosztály küzdelmeit.
A megyei bajnokságokba - felnőtt és utánpótlás szinten egyaránt - a nevezési határidő 2020. július 03-a lesz. Fontos, hogy minden megyei felnőtt egyesületünk abba az osztályba nevezhet, ahol a 2019-2020-as szezonban szerepelt. Kivéve a szezonközben kizárt csapatok – Ajak SE, Berencs FC- ők, a legalsóbb osztályba nevezhetnek. A bajnoki osztályok feltöltésére, a Labdarúgás Versenyszabályzatban foglaltaknak megfelelően a nevezés lezárultát követően kerül majd sor.
Az amatőr átigazolási időszak nem változik, az a honlapunkon a Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási szabályzatban megtalálható (18.§).
A 2020-21-es megyei futballszezon a tervek szerint az augusztus 8-9-i hétvégén a Magyar Kupa megyei selejtezőjének első fordulójával venné kezdetét. A bajnokságok csak ezután rajtolnának, a pontos kezdési időpontokat a jövő hét elején esedékes versenybizottsági ülésen határozzuk meg.
2026-04-07 12:32:11
A Magyar Kupa selejtezőjének számító 2025-26-os Vármegyei Kupa negyedik fordulójának párosításait sorsolták ki kedd délelőtt az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatóság irodájában.
2026-03-31 10:14:21
A hagyományoknak megfelelően, a tavaszi szezonrajt után néhány héttel ünnepélyes keretek között díjazta az előző naptári esztendő legjobbjait az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága.
2026-03-11 08:58:09
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-02-26 09:29:59
Ünnepélyes vacsorára látta vendégül szerda este az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága az idei országos kispályás labdarúgó teremtornán első helyen végző vármegyei játékvezetői válogatott tagjait és vezetőit.
2026-04-08 11:17:59
A 2025/2026-es szezon, 38. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-04-02 14:39:19
A 2025/2026-es szezon, 37. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-25 10:17:04
A 2025/2026-es szezon, 36. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-18 11:16:07
A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-11 13:33:05
A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-04 09:54:22
A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.