A nyári felkészülés ütemezésére való tekintettel ezúton tájékoztatjuk a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei egyesületeink vezetőit, edzőit a 2023-24-es megyei labdarúgó szezon tervezett rajtjairól.
A megyei I. osztály felnőtt és U19-es bajnokságok kezdődnének el a leghamarabb, a 2023/2024-es szezon tervezett rajtja a 2023. augusztus 12-13-i hétvége. A megyei másodosztály felnőtt és U19 pontvadászatokban két héttel később, azaz augusztus 26-27-én indulna útjára a labda.
A megyei harmadosztály és a megyei utánpótlás bajnokságok rajtjai a beérkezett nevezések után kialakított csoportok létszámától függnek majd, amiről időben értesítve lesznek az érintett egyesületek.
A fiú U14-es 3/4 pályás pontvadászat és a legfiatalabb korosztályú U13-as, valamint a leány utánpótlás bajnokságok, illetve az öregfiúk küzdelmek előreláthatólag szeptember hónapban rajtolnak el.
A Magyar Kupa megyei selejtezőjeként is funkcionáló Megyei Kupa első fordulójának időpontja ugyan a nevező csapatok létszámától függ majd, de terveink szerint az első forduló játéknapja augusztus 23-nál (szerda) nem lesz hamarabb.
2026-02-24 12:17:08
Mint köztudott, március 15-e nemzeti ünnep, ami idén vasárnapra esik. Ezen a napon a Sporttörvény és a Labdarúgás Versenyszabályzat 20. § (1) g) pontja értelmében nem rendezhetünk hivatalos mérkőzést, ezért ezen a hétvégén a vármegyei igazgatóságunk által szervezett bajnokságaink találkozóit 2026. március 14-re, szombatra kellett kiírnunk.
2026-02-20 10:32:33
Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága a napokban Grassroots Játékmester képzést szervezett Nyíregyházán.
2026-02-19 12:40:39
A Magyar Labdarúgó Szövetség amatőr sporttelep felújítási beruházásokra elkülönített központi TAO forrásból épült 20x40 méteres műfüves labdarúgó pályát adtak át szerdán Ibrányban.
2026-02-19 09:43:12
Február 15-én a Leveleki Sportcsarnokban került sor a játékvezetők nagy hagyományokkal rendelkező kispályás focitornájára.
2026-02-18 14:14:32
A 2025/2026-es szezon, 31. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-02-11 11:09:16
A 2025/2026-es szezon, 30. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-02-04 11:39:51
A 2025/2026-es szezon, 29. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-01-28 10:29:10
A 2025/2026-es szezon, 28. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-01-21 10:49:57
A 2025/2026-es szezon, 27. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-01-08 08:26:26
A 2025/2026-es szezon, 26. számú körlevele letölthető honlapunkról.