Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága a 2018/2019-es bajnoki szezon téli szünetében is megrendezi a Nagypályás Műfüves Labdarúgó Tornáját.
A megyei nagypályás csapatok téli felkészülését kiválóan segítő futballtornát 2019. január 26. – február 17. között rendezzük meg, méghozzá több helyszínen. A Nyíregyházi és Kisvárdai helyszíneken maximum két darab ötös csoportot tudunk indítani, ám Nyírbátorban és a Tarpa-Fehérgyarmat páros helyszínen akár 15-15 csapat jelentkezését is el tudjuk fogadni. Az immát hetedik alkalommal megrendezésre kerülő tornán tehát maximum 50 együttesnek tudunk felkészülést biztosítani.
Az egyesületek által befizetendő nevezési díj marad 50.000 forint, amiért mindenki négy mérkőzést játszhat, megfelelő körülmények között, három játékvezető közreműködésével. A nevezési díjat a Megyei Igazgatóság 11707024-20480868-as bankszámlájára kell utalni, megjegyzés rovatba pedig kérjük feltüntetni: VII. Műfüves nagypályás torna !
A tornára nevezni 2018. december 14. péntek 12.00 óráig lehet. A nevezés a kitöltött nevezési lap és a nevezési díj befizetésről szóló másolat együttes leadásával érvényes. A tornával kapcsolatosan esetlegesen felmerülő kérdésekkel kapcsolatban az alábbi telefonszámon 30/7742-772, Kvaka Árpádnál érdeklődhetnek.
A nevezési dokumentumokat az alábbi módon adhatják le:
Emailen: kvaka.arpad@mlsz.hu, szabolcs@mlsz.hu
Személyesen vagy postai úton: 4400 Nyíregyháza, Egyház út. 15. Fsz 23.
2026-04-07 12:32:11
A Magyar Kupa selejtezőjének számító 2025-26-os Vármegyei Kupa negyedik fordulójának párosításait sorsolták ki kedd délelőtt az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatóság irodájában.
2026-03-31 10:14:21
A hagyományoknak megfelelően, a tavaszi szezonrajt után néhány héttel ünnepélyes keretek között díjazta az előző naptári esztendő legjobbjait az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága.
2026-03-11 08:58:09
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-02-26 09:29:59
Ünnepélyes vacsorára látta vendégül szerda este az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága az idei országos kispályás labdarúgó teremtornán első helyen végző vármegyei játékvezetői válogatott tagjait és vezetőit.
2026-04-08 11:17:59
A 2025/2026-es szezon, 38. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-04-02 14:39:19
A 2025/2026-es szezon, 37. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-25 10:17:04
A 2025/2026-es szezon, 36. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-18 11:16:07
A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-11 13:33:05
A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-04 09:54:22
A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.