Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy - ahogy azt a sorsolások elkészítésekor is jeleztük önök felé - a jövő hét végén (2018. október 13-14.) az igazgatóságunk által szervezett valamennyi felnőtt, U19 és U16-os megyei osztályú bajnoki labdarúgó mérkőzés 2018. október 14-én vasárnapra került kiírásra, hiszen október 13. szombat az munka és tanítási nap.
Az utaztatás, a rendezés illetve a játékoskeretek létszámát figyelembe véve (az U16 és U19-es csapatok szempontjából fontos versenyszabály, hogy a mezőnyjátékos egy nap csak egy mérkőzésen léphet pályára) nézzék át a sorsolásokat.
Az október 14-i mérkőzések időpont/helyszín módosításait az érintett egyesületek elektronikus ügyintézői az ifa.mlsz.hu oldalt, a saját kódjukon belépve a Sportszervezetek – Versenyeztetés - Versenynaptár almenüben tehetik meg 2018. október 9. kedd délig!
Itt szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy az őszi szezonban lesz még egy szombati munka és tanítási nap, ez pedig november 10-e! Ezen a hétvégén is valamennyi megyei utánpótlás és felnőtt férfi bajnoki mérkőzés november 11-én vasárnapra van kisorsolva!
2026-04-07 12:32:11
A Magyar Kupa selejtezőjének számító 2025-26-os Vármegyei Kupa negyedik fordulójának párosításait sorsolták ki kedd délelőtt az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatóság irodájában.
2026-03-31 10:14:21
A hagyományoknak megfelelően, a tavaszi szezonrajt után néhány héttel ünnepélyes keretek között díjazta az előző naptári esztendő legjobbjait az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága.
2026-03-11 08:58:09
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-02-26 09:29:59
Ünnepélyes vacsorára látta vendégül szerda este az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága az idei országos kispályás labdarúgó teremtornán első helyen végző vármegyei játékvezetői válogatott tagjait és vezetőit.
2026-04-08 11:17:59
A 2025/2026-es szezon, 38. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-04-02 14:39:19
A 2025/2026-es szezon, 37. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-25 10:17:04
A 2025/2026-es szezon, 36. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-18 11:16:07
A 2025/2026-es szezon, 35. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-11 13:33:05
A 2025/2026-es szezon, 34. számú körlevele letölthető honlapunkról.
2026-03-04 09:54:22
A 2025/2026-es szezon, 33. számú körlevele letölthető honlapunkról.